Az utóbbi pár napban részt vettem egy oktatáson, ahol a spirituális energiák felszabadítása volt a téma karmalák segítségével.

Mostanában rám fér, hogy ilyen kurzusokra járjak, mert anyukám halála óta eléggé befordultam, és nem tudok mit kezdeni a szabadidőmmel.

A kutyám sokat segített a helyzeten, meg a kert, gyakran kijártam muskátlit ültetni meg ilyenek, de egy idő után ez is kevéssé vált. Nem jártam emberek közé, nem érdekelt az egyetem sem, nem beszélgettem senkivel, nem nagyon foglalkoztam a jövőmmel sem. Egy egész félévet elbuktam, ami azt jelentette, hogy kifutottam az ingyenes egyetemi képzésből is, azt sem tudom, hogy fogom fizetni a későbbiekben.

Egy barátnőm átcsöngetett hozzám, és addig csengetett, amíg ajtót nem nyitottam. Néhány percig babusgatott, elmondta, mennyire aggódott értem, aztán rendet raktunk a lakásban. Kidobáltatta velem a felhalmozódott szemetet, a ruháim betettük a mosásba, még ebédet is főzött a mosogatás után. Aztán megfogta a kezem, a nappaliba vezetett, és megnyitott egy weboldalt, amin különböző karkötők voltak (később megtudtam, hogy ezek az úgynevezett malák), és azt mondta, válasszak egyet, megajándékoz vele az újrakezdés fényében.

A mala amit ösztönösen választottam (öntudatlanul, nem olvastam el a mellette lévő leírást, nem gondolkodtam rajta, csak megtetszettek a gyöngyei), a Lótusz mala volt. A Lótusz a hinduk legbölcsebb virága, egy olyan növény, ami a mocsárból is gyönyörű virágot hajt. Amikor nevetve és félig meghatottan a vállamra tette a kezét és elmagyarázta ezt nekem, az egészen furcsa érzés volt.

Aznap még mesélt ezekről az ékszerekről, elmagyarázta, hogy a Tigrisszem mala segít a stresszen, az oldódásban, sőt, még az asztmarohamokon is. Elmagyarázta, hogy ez különböző pozitív energiákat vonzanak, amelyek a mindennapi életben örömet okozhatnak, és a nehézségeken is átlendíthetnek.

Aztán fölhozta, hogy volna egy ilyen tanfolyam… ezt is megkapom tőle ajándékba, ha akarom. Rábólintottam.

Nálam aludt, egész este csevegtünk, mesélt az új barátjáról, mi van mostanában a munkahelyén, aztán kérdezett arról, hogy érzem magamat, mennyire tettem már túl magam anyukám halálán, kell-e valami segítség. Elmosolyodtam, és csak megköszöntem az eddigi segítségét.

Egy hónap múlva kézen fogva mentünk be a tanfolyam ajtaján. Az oktató nő elmagyarázta, hogy kéthetente lesz ez az óra, elmondta, hogy megtanulunk együtt lélegezni meg meditálni, és a malákkal, amik a hindu rózsafüzérnek felelnek meg, imádkozunk majd a kurzus lezárásaképp a kedves isteneknek.

Eleinte furán éreztem magam ebben az idegen környezetben, fogalmam sem volt arról, hogyan működhet egy ilyen dolog. Barátnőm otthonosan mozgott a közegben, tudta már az imák számomra távoli, idegen és szent szavait.

A mellettem ülő férfinek (speciális törökülésben kellett ülni) pont olyan malája volt, mint amit én szorongattam a kezemben. Az imádkozás egy pontján meg kellett szorítanunk a szomszédjaink csuklóját, akkor láttam, hogy pontosan ugyanaz a Lótusz karkötő van nála, amit még korábban rendelt nekem a barátnőm. Ő is éppen erre csodálkozott rá, mielőtt fölnézett rám. Összemosolyogtunk.

Az óra után kijött velem a kertbe, és megkérdezte, miért éppen ezt a malát választottam. Ez persze beindította a beszélgetést. Órákig csak hallgattuk egymást felváltva, aztán meghívott még egy kávéra is. Másnap a barátnőm kérdezte is, hová tűntem óra után…

Szóval azt hiszem, mindenki számára van remény. Az én életembe is beköszöntött most egy szebb korszak. Újra járok egyetemre, vállaltam egy részmunkaidős állást, és úgy tűnik, a magánéletem is újra virágzik.