Világ életemben lányos osztályokat fogtam ki tanulmányaim során. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy nem is nagyon jövök ki a lányokkal, hiszen egy-egy osztályon belül nagyon merev, feszült tud leni a légkör, ha a sok öntudatos csaj semmi mást nem akar hallani a saját igazán kívül. Borzasztó volt a gimi is, alig vártam, hogy szabaduljak közülük, erre majdhogynem még rosszabb lett a helyzet az OKJ-s iskolámban. El tudjátok képzelni ez után mekkora felüdülést jelentett, amikor elmentem egyetemre, és ott már szinte a fiúk oldalára billent a mérleg nyelve.

Volt egy srác közülük, aki ugyanazokat a specializációkat és kiegészítő szakokat választotta, mint én, így hát elég szorosan össze is nőttünk az egyetemi éveink elején. Akkoriban nem volt senkim, és neki sem, így egyáltalán nem volt az fura, hogy rengeteg időt töltöttünk együtt. A fiú motorozott, és egy tanulós délutánunkon megbeszéltük, hogy ha végeztünk az anyaggal, elkísérem motoros ruházatot venni. Az volt csak a probléma, hogy rengeteg tanulni valónk volt. Mind a ketten történelem, filozófia szakos tanárnak készültünk, és ott segítettük egymást, ahol tudtunk, de voltak olyan pillanatok, amikor semmi másra nem volt jó az agyunk, csak hogy egy kicsit lenyugodjunk egymás mellett. Ez a tanulós délutánunk pont egy gyakorlati vizsga előtti napra esett, de már mind a ketten olyan fáradtak voltunk, hogy pillanatonként felváltva mondtunk le az ez idáig olyan nagyon vágyott „karrierünkről”.

Végül elérkezett egy gyenge pillanatunk, amikor mind a ketten ráuntunk az okosodásra, ezért a nagy lendületben majd összefejelve elindultunk a motoros boltba. És persze mivel mással érkeztünk volna, ha nem motorral? Imádtam azt a járgányt, csodaszép volt és a hangja is megnyugtatóan mélyen doromboló. És ahogy ültem a srác mögött és átkulcsoltam a nyakát, vagy a derekát, valami elragadó érzés ragadott magával és olyan szépnek tűnt minden és távolinak a másnapi kegyetlen vizsga. amikor megérkeztünk az üzlethez, nem akartam leszállni a motorról. Valószínűleg a fiú ezt észrevette, mert felajánlotta, hogyha ott végeztünk, akkor egy picit még elmehetünk motorozni, így le is tesztelheti az új motoros ruháját.

Viszonylag hamar megtaláltuk a számára ideális felszerelést, és mivel „siettünk a fontos dolgunkra” segítettem neki az öltözésnél, és vetkőzésnél. Hát nem mondom, hogy nem fordultak meg érdekes gondolatok közben a fejemben, de emberek közt voltunk, meg mégis csak csoporttársak, meg barátok is, így hát elhessegettem minden ilyesmit a fejemből.

Ahogy ígérte, vásárlás után elindultunk fel a budai hegyekbe motorral. Ahogy távolodtunk a város zajától, egyre nyugodtabb lettem. Nem érdekelt az sem, ha akár egy félévet csúsznék a másnapi esetlegesen sikertelen vizsga miatt, csak az számított, hogy végre ketten vagyunk a világ minden bajától távol. És rajta is éreztem, hogy ezt a nyugodtságot. Mindkettőnknek olyan jól esett ez a túra, hogy másnap hajnalban, már Észak-Szlovákiából fordultunk vissza az Egyetem irányába. Valami csodával határos módon azonban mégis mindkettőnknek sikerült a vizsga.