Az élethosszig tartó tanulásnak köszönhetem a feleségemet és az esküvőszervezőmet is.

Az élethosszig tartó tanulás nagyon fontos dolog. Nem csak azért, mert divatos, hanem azért, mert folyamatosan változik a világ, minden fejlődik és fel kell vennünk nekünk is a versenyt ezzel a gyorsasággal. és nem csak az a fontos, hogy sok mindenhez értsünk, hanem az is, hogy mindenhez egészen jól. Mikor ezzel szembesültem, elkezdtem képzésekre járni. Megtanultam már sok mindent, de nem is az volt a legnagyobb ajándéka az egész felbuzdulásomnak, hanem az, hogy megismerkedtem egy gyönyörű lánnyal és azóta el is vettem feleségül. A kapcsolatunk nagyon szépen indult, megláttuk egymást és abban a pillanatban tudtuk, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve. Bár nehezen vettem rá magam, hogy leszólítsam, de aztán mikor randevúra hívtam, azonnal igent mondott és pár hónap után össze is költöztünk. Mikor már egy éve együtt voltunk, tudtam, hogy nem akarok soha többé más nővel lenni, és ezt vele is közöltem, megkértem a kezét.

eskuvői fotózasAz esküvőnk csodálatos volt a legkisebb részletektől a legnagyobbakig minden tökéletesen sikerült. Fantasztikus volt a hangulat, szuper a helyszín, az étel is, egyszerűen minden olyan volt, amilyennek lennie kellett. Pedig nem gondoltam a kezdettől fogva, hogy ez így lesz. Nagyon nehéz manapság egy esküvőt megszervezni, és ez nem csak hiedelem, mi a saját bőrünkön is megtapasztaltuk. Elkezdtük kiválogatni, hogy miből milyet szeretnénk, de annyira nagy a választék, olyan sok szolgáltató van ebben a szegmensben, hogy egy idő után besokalltunk és feladtuk.

Eszembe jutott ugyan is, hogy az egyik kurzuson találkoztam egy lánnyal, aki esküvőszervezőként dolgozik. Emlékeztem, hogy megadta a számát, felhívtam és megkértem, hogy segítsen. Nagy szerencsénk volt, mert egyből igent mondott a felkérésünkre, és mivel igazán jól összebarátkoztunk a képzésen és sokszor segítettem neki a dolgozatoknál, különös figyelmet szentelt ránk és az esküvőnkre. Így lehetett a mi nagy napunk a legtökéletesebb esemény, amin valaha voltam, életünk legszebb napja. És, bár sosem fogjuk elfelejteni, ennek ellenére az is fontos, hogy tökéletesen meg lett örökítve. Annyira profi volt az esküvői fotós, olyan csodálatos képeket csinált, olyan fantasztikus videó készült, hogy szívem szerint egész nap csak azt nézegetném azóta is. Minden teljesen a mi igényeink szerint lett megörökítve. Az volt a koncepció, hogy ne főleg beállított képek legyenek, hanem inkább a spontán pillanatokat kapják el, és ez nagyszerűen meg lett valósítva.

Szóval, visszatérve a tanulásra, nem csak azért fontos, mert az ember szélesítheti a látáskörét és egy csomó lehetőség kinyílik előtte az életben, hanem azért is, mert kitudja kivel hozza össze az élet ott az embert. Az biztos, hogy egy csomó különböző érdeklődésű emberrel is, de még az is lehet, hogy a leendő feleségével és a majdani esküvőszervezőjével is.