Az angol nyelvtanulás sokkal könnyebb, mint gondolnád!

Ma már gyakorlatilag természetesnek vesszük, hogy az iskolában valamilyen nyelvoktatásban részesülünk, vagyis már nem csak a saját forrásainkon és igyekezetünkön múlik, hogy úgy lépünk-e ki az életbe, hogy legalább egy pár szót tudunk makogni egy másik nyelven, vagy sem. Ez azonban nem mindig volt így, és ezt főleg az idősebb generációk sínylették meg. Amikor ők jártak iskolába, akkor legfeljebb oroszul lehetett tanulni, ami ugyan napjainkban állítólag egyre hasznosabb, de nem elsősorban a nyugdíjasok számára. Ellenben a megszerzett nyelvtudás 99%-a a legtöbbjüknél már elveszett, tehát ismét ott tartanak, ahonnan indultak: szinte zéró idegen nyelv.

Persze azokban az országokban, ahol nem kellett 50 évig a Szovjetunió vendégszeretetét élvezni, az idősek is sokkal nagyobb arányban beszélnek valamilyen nyelvet. Én is találkoztam már angolul tökéletesen beszélő idős svéd házaspárral, és tapasztaltam, hogy az angol nyelvtanulás elkezdése felnőtt korban a keletnémet polgároknak sem okozott különösebb gondot. Valamiért azonban kis hazánk öregjei szinte kivétel nélkül elutasítóan állnak hozzá a nyelvtanuláshoz. Ez alapvetően szomorú (legalább is szerintem), mert valami újat sosem késő tanulni, főleg ha használható tudás megszerzése a cél. Rendben, nekem lehetne szegezni a kérdést, hogy Marika néni az alföld közepén, aki életében még el nem hagyta Bács-Kiskun Megyét, az mi a fenének tanuljon nyelvet, és ebben lenne is némi részigazság, azonban olyan időket élünk, amikor a fiatalok közül egyre többen választják a külföldi életet. Hogy jön össze ez a kettő? Például ha az emlegetett fiatalok családot is külföldön alapítanak, akkor a gyermek is várhatóan minimum kétnyelvűek lesznek. Láttam már a metrón nagymamát, aki egy kukkot nem tudott szólni a két angolul beszélő unokájához, és az anyjuk nélkül egyáltalán nem is értettek volna szót egymással. És ez csak egy lehetséges példa a sok közül.

Aztán ott van a kisebbség, aki kíváncsiságból, a tanulás öröméért vágna bele a dologba, például mint a nagyapám. Egyszer megkérdezte tőlem, hogy mennyire nehéz az angol nyelvtanulás az én véleményem szerint. Mondtam neki, hogy nekem nagyon könnyen ment, de ez mindenkinél változó. Jobban meg se tudott volna lepni, mikor ezután megkért, hogy segítsek neki, mert meg szeretne tanulni angolul. Mikor kicsit felocsúdtam a döbbenetemből, gyorsan végigpörgettem magamban a lehetőségeket, és eszembe jutott, hogy egy régi kedves barátom történetesen angoltanár. Fel is hívtam gyorsan, hogy vállalná-e nagyfater tanítását, de sajnos nemet mondott, már így is sok tanítványa van. Viszont ajánlott nekünk egy nyelviskolát, ahol meglepően kedvezményes áron, egészen kezdő szinttől vannak angol nyelvtanfolyamok, ráadásul nem is messze nagyapó lakásától! Úgy voltunk vele, hogy ne hagyjuk elillanni a pillanat hevét, gyorsan egyeztettünk is neki egy időpontot konzultációra. Nagyon hálás volt az öreg, alig akart elengedni, mikor már indultam volna haza.

Valahogy úgy jött ki a lépés, hogy több, mint egy hónapig nem látogattam meg újra nagyapámat, de amikor végre eljutottam hozzá, akkor ért csak az igazi meglepetés! Nagyon vigyorgott, mikor ajtót nyitott nekem, és legnagyobb megdöbbenésemre angolul köszönt és kezdett velem csevegni. annyira elámultam, hogy kis híján a kabátomat is elfelejtettem levenni. Boldogan újságolta, hogy elkezdett a tanfolyamra járni, és bár előtte meg volt győződve róla, hogy nehézségei lesznek, hajlott kora ellenére csak úgy szivárgott a fejébe a tudás! Már most a csoport legjobbja, pedig még csak két hete jár nyelvleckékre! Néha azért még tud az öreg meglepetéseket okozni.

Sose gondoltam volna, hogy ennyire jól fog menni neki, de úgy látom nálunk ez családi vonás: az angol nyelvtanulás valamiért nekünk nagyon megy!