Ahol a veganizmus filozófiája és egy jó autósülés témája találkozik

A mai nap kicsit kirándultunk az unokahúgommal. Régóta tervben volt, hogy én vigyázok Amirára, de mivel most a szüleim is, és a testvérem is kiruccant a férjével, így rám maradt, hogy szórakoztassam a kislányt, és elintézzünk együtt pár dolgot.


Mivel igazán korán kellett kelnünk, megígértem neki, hogy kárpótolom majd egy finom reggelivel a kedvenc kávézómban, ahol majd fagyizhat is kedvére, és mindent megkap, amit csak szeretne, de a szerelő csak nagyon korán tudta áthozni a kocsimat, volt olajcsere, nyári gumik cseréje, éves szervizelés, minden, ami kell, és ezeket a dolgokat leginkább mindig egy szakemberre bízom, akiben tényleg meg tudok bízni.

Bár már felnőttnek számítok, ilyenkor a szüleim mégis sokat hívogatnak, hogy ellenőrizzenek, a tesóm pedig állandóan üzenget, mit csinálunk, hol vagyunk, szóval inkább lenémítottam a mobilt, hogy végre elkezdhessem a napot, és be tudjam tartani az Amirának tett ígéreteimet.

Először az autósülést kellett beszerelnem a „meggyógyult” kocsimba, és közben elnosztalgiáztam az emléken, hogy amikor én kisgyerek voltam, még nem kellett ilyen, és mire törvénybe hozták, elértem a súlyt is, hogy ne legyen kötelező, ám egyetértek azzal, hogy igenis szükséges, hiszen hiába nagy már egy gyerek, és hiába kapaszkodik, megtörténhet a baj. Főleg, ha olyan szeleburdiak, mint az én kis unokahúgom.

Amira persze közben nagy szakértelemmel ecsetelte, hogyan szakszerű az elhelyezés, melyik oldalra is szeretne ülni, és melyik kapcsot hova helyezzem – inkább csak mosolyogtam, mintsem bosszankodtam a locsogásán, és hálát adtam annak a webshopnak, hogy ilyen egyszerűen kezelhető autósülést küldtek nekem. Nem mondom, hogy egy bonyolultabb kifogna rajtam, de ez akkor is megkönnyebbülés!

Időközben sikerült is behelyeznem az ülést, és mire Amira kitalálta, milyen fagyit szeretne, már is el indultunk. Mivel jó korán indultunk útnak, a kávézó még nem volt nyitva, de a forgalom elég nagynak tűnt: korán mindenki a munkába igyekezett, vagy a meleg időnek köszönhetően nyaralni, a szállására, vagy ki tudja hova, de a lényeg, hogy mindenki meg volt őrülve a sztrádán.

Közben Amira kitalálta, hogy tejszínes fagyit akar majd enni, de csak félve mertem arra gondolni, hogy mivel a hely vegán, azt valószínűleg nem kap majd, maximum kókuszos-tejszínest. Persze, nem akartam előre elrontani az örömét, inkább csak hallgattam, mit szeretne enni, milyen teát kér inni, és hogy reggeli után hova menjünk el játszani.

A kávézóban mi voltunk az első vendégek; a lány, aki miatt ideszoktam, mert jó barátok voltunk, barátságos mosollyal fogadott, miközben az asztalokat törölgette, és mondta, hogy foglaljunk helyet, ahol csak szimpatikus.

Megengedtem Amirának, hogy ő válasszon, neki pedig a teraszon volt ideális, a színes napernyők alatt. Miután keresztbe-kasul átböngésztük az étlapot, rendeltem két adag palacsintát áfonyalekvárral, és mivel láttam, hogy az újdonságok között szerepel a vegán omlett, így abból is kértem egy kis kóstolót.

Időközben Amira, aki már olvasni is tudott, az étlapot böngészte, és sokat érdeklődött arról, miért nem használ a kávézó állati eredetű termékeket, mire én elmagyaráztam neki a vegánság „definícióját”, amit utána a folyton körülöttünk sündörgő barátnőm is kiegészített egy-két információval.

Amira úgy tűnt, mélyen elgondolkodott a hallottakon. Nem szerettem volna, ha kioktatónak fogja fel a mesélést, vagy úgy gondolja, nincs választása, de szerencsére elég értelmes kislány volt, erre következettem meghökkentően összeszedett és jogos kérdéseiből is.

Persze nem tudott annyi palacsintát enni végül, hogy ne kívánja a fagyit, amiből szerencsénkre hatalmas készlet állt a rendelkezésünkre. Miközben válogatott, elmeséltem barátnőmnek a reggeli rohanást, a korán kelést, a szüleim ellenőrizgetését, és egyértelműen csak az autósülés sokszínűségét tudtam dicsérni, ugyanis a reggelig az a nap tényleg egy merő káosz volt.

Míg Amirának megtetszett a kék színű fagylalt, és egy szép, érdekes színű levendula, addig elgondolkozott, és csak fizetéskor kérdezte meg, hogy meg tudnám-e mondani, honnan van az autósülés, ugyanis a testvérének is szüksége lenne most éppen egyre. És ahogyan az ő szavaival éljek: „ha te dicsérsz valamit, az csak jó lehet!” Hm, lehet, hogy tényleg igaza van?