A példamutatás fontossága a gyermeknevelésben

A helyzet az, hogy nem szeretek arról beszélni másoknak, hogy érdekel a természetgyógyászat. Sokan kuruzslásnak, vagy szemfényvesztésnek tartja, mások pedig csak legyintenek rá, hogy „az hülyeség”, pedig mindannyian tisztában vannak vele, hogy a kamillatea gyulladáscsökkentő, és mégis inkább azok a termékeket keresik, amik nem tartalmaznak vegyi összetevőket, vagy inkább természetesek. Persze, ha valakit a természetes kozmetikumoknál látok a drogériában, csak mosolygok, és nem szólalok meg, pedig néha szeretnék hasonló érdeklődésű barátokat, de ilyenkor mindig azzal vigasztalom magam, hogy majd a természetgyógyász tanfolyamon fogok ilyen emberekkel – talán egyedülálló anyukákkal is, akikkel barátságot köthetek.

Detre fiamat egyedül nevelem, nem sok segítségem van, szerencsére az anyagi dolgok megoldottak – fiatalabb koromban nagyon sokat dolgoztam, és spóroltam, hogy bármilyen nehéz helyzet is érkezzen, meg tudjam oldani, és ebbe toronymagasan beletartozik a tény is, hogy egyedül nevelem majd a fiamat. A szüleim már nem élték meg unokájuk születését, és mivel egyke voltam, lemondhattam a rokoni segítségről is, de sohasem adtam fel, pláne, ha a fiamról volt szó, igyekeztem mindent megteremteni a számára. Nem is olyan régen kapott egy bébitaxit is, amit imád, és a megvásárlása óta még több vidám percet élünk át együtt, mint előtte.

Elég érdekes sztori, ahogyan rátaláltam a weboldalra, ahonnan megrendeltem kisfiam mostani kedvenc játékát. Mivel úgy gondoltam, most van időm arra, hogy képezzem magam, így tanfolyamokat kezdtem böngészni az interneten, ami leginkább az érdeklődési körömbe vág. Miközben éppen listáztam a találatokat, felbukkant oldalt a hirdetése annak az oldalnak, ahol ajándékot kerestem a bébiszitternek, Anikónak, aki néha átugrik vigyázni Detrére, amikor dolgom akad. Mivel Anikóval nem vagyunk mély barátságban, épp csak felületesen ismerjük egymást, ezért csak egy két információt tudok róla, de úgy gondoltam, kedves gesztus lenne meglepni a születésnapján, ha már ennyit segít nekem. Ám most a weboldal babajátékokat is mutatott nekem, én pedig már régóta terveztem, hogy az egyre cseperedő kisfiamat meglepem egy bébitaxival, egyből lecsaptam az oldalra, hiszen eddig csak jó tapasztalatim voltak a céggel kapcsolatban.

Ez a bébitaxi segít neki a járásban, a mozgás örömét is fel tudja fedezni a segítségével, és napról napra erősebb és ügyesebbé válik benne. Nagyon nagy büszkeséget érzek, amikor látom, hogy napról napra egyre magabiztosabban teszi meg ugyanazt a távot, és ugyanúgy felragyog az arca a kisfiamnak, mint nekem is, amikor végre rájöttem, melyik szakma tenne boldoggá. Eldöntöttem, hogy a természetgyógyász tanfolyamot kezdem majd el, de persze a barátaim csak ímmel-ámmal, mi több, szinte csak illemből buzdítottak, ami miatt az én kedvem is elvették valamelyest, már csak attól is, hogy örüljek a felfedezésnek vagy valamilyen újdonságnak. De mivel a kisfiam nevelésekor a boldogságra is szeretnék hangsúlyt fejtetni, így az a lehető legjobb példa, ha engem is boldognak lát, hogy tudja, a tanulás öröme, és önmagunkba vetett bizalom és remény mindig kifizetődő és jó befektetés is egyben. Persze, biztos kell majd neki idő, mire megtanulja ezt is.

A kisfiam épp a bébitaxijában próbálgatta az új távot, amikor Anikó megérkezett, és biztosított róla, hogy ne féljek, gondját viseli a kicsinek, míg elmegyek a tanfolyam első órájára. Kissé lámpalázasan indultam el, akkor inkább maradtam volna a komfortzónámban, inkább csináltam volna egy teát, hogy összeüljünk Anikóval egy kis beszélgetésre, de jó példát akartam mutatni a fiamnak, ezért nem hátráltam meg.

A félelmem igazából feleslegesnek tűnt: a megjelentek közül többen hasonló korosztálybeli nők voltak, pár fiatalabb is akadt, sőt, még férfiak is voltak néhányan! Az első órát azzal kezdtük, hogy megismerkedtünk egymással, beszélgettünk, kinek milyen az élete, és miért választotta ezt a tanfolyamot, és ahogyan a többieket hallgattam sokszor a saját gondolataimat hallottam vissza a mondandójukból. Többen tényleg gyerekes anyukák voltak, néhányan egyedülállók is, mint én, és talán ezért – a hasonló helyzetben lévőkkel az ember mindig szimpatizál – ők sokkal szimpatikusabbak lettek nekem, és néhány alakalom után tényleg velük kötöttem barátságot.

Nem voltunk restek megosztani egymással kedvenc receptjeinket, tapasztalatainkat, élményeinket, fájdalmunkat és csalódottságunkat sem, de jó volt tudni, hogy más is ugyanabban a csónakban evez, amiben én. Így hát a mesélésemre egyre több csoporttársam gyerekének lett bébitaxija is, és ők is gazdagabbak lettek néhány ajándékkal az oldalról – és a tanfolyam végén még a tanfolyamvezetőt is megleptük egy aprósággal, amit az oldalról választottunk ki számára.

Összegségében boldog vagyok, hogy akkor mozdultam, és kiléptem a komfortzónámból. Remélem, a kisfiam is követ majd engem, hiszen most több okból is mérhetetlenül elégedett vagyok.